Keith Haring

Keith Allen Haring amerikai pop-art és graffiti művész, nyíltan meleg társadalmi aktivista. 1958. május 4-én született a pennsylvaniai Readingben és a közeli Kutztownban nevelkedett. A rajz iránti szeretete már igen korán megnyilvánult, amikor mérnök és amatőr karikaturista édesapjától, Allen Haringtől és az őt körülvevő popkultúrából – Dr. Seuss, Walt Disney – merítve elsajátította a képregény-rajzolás alapjait. Miután 1976-ban befejezte középiskolai tanulmányait, jelentkezett a pittsburghi Ivy School of Professional Art alkalmazott művészeti iskolába. Hamar felismerte, hogy valójában nem akar reklámgrafikus lenni és két szemeszter után inkább önállóan folytatta művészeti tanulmányait. 1978-ban már egyéni kiállításon mutatkozott be a pittsburghi Arts and Crafts Centerben. Még az év végén New Yorkba költözött és jelentkezett a School of Visual Arts (SVA) nevű iskolába. New Yorkban egy olyan virágzó alternatív művészeti közeget talált, mely a galériás és múzeumi rendszeren kívül a külvárosokban, az aluljárókban, a klubok és korábbi tánctermek tereiben született meg. Évfolyamtársai közül összebarátkozott Kenny Scharffal és Jean-Michel Basquiat-val, csakúgy, mint az eleven művészi közösséghez tartozó zenészekkel, előadó- és graffitiművészekkel. Ebben a közegben kezdett kiállításokat és előadásokat szervezni, illetve ezeken szerepelni a Club 57-ben és más alternatív helyszíneken. Az SVA hallgatójaként kísérletezett előadásokkal, videóművészettel, installációval és kollázzsal is, mialatt mindvégig elkötelezett maradt a rajz iránt. 1980-tól kezdett a metrómegállókban a matt fekete papírral leragasztott, használaton kívüli hirdetőtáblákra fehér krétával rajzolni. 1980 és 1985 között rajzok százait készítette el, néha negyven „metrórajzot” is készítve egy nap alatt. A nyolcvanas évek során nemzetközi elismertségre is szert tett, számos csoportos és egyéni kiállításon vett részt. Első egyéni kiállítása New Yorkban, a Westbeth Painters Space-ben volt 1981-ben. 1982-ben debütált a Soho galérianegyedében, később olyan külföldi helyeken is kiállított, mint a kasseli Documenta 7 vagy a São Pauló-i Biennále. 1982 és 1989 között több mint 50 köztéri művet alkotott tucatnyi városban szerte a világon, köztük sokat segélyszervezetek, kórházak, gyermekvédelmi központok és árvaházak részére. Crack és Wack című, 1986-os falképe a New York-i FDR Drive egyik nevezetessége lett. 1986-ban festményt készített a Szabadság-szobor 100 éves évfordulójára, melyen 900 gyerekkel együtt dolgozott, falképet festett a párizsi Necker Gyermekkórház külső falára 1987-ben, valamint a berlini fal nyugati falára is, három évvel annak lebontása előtt. Főbb témái voltak az amerikai fogyasztói társadalom kritikája, a hatalom, az erőszak és a háború, a szexualitás, a meleg közösség, a biztonságos szex és az AIDS-tudatosság vagy éppen a kábítószer probléma. Megrendelésre színházaknak és kluboknak is dolgozott, díszleteket tervezett, valamint hirdetéseket, egyebek között a Swatch óráknak vagy az Absolut Vodkának. 1986 áprilisában megnyitotta Pop Shop nevű üzletét a Sohóban, melyben a képeit tartalmazó pólókat, játékokat, plakátokat, jelvényeket és mágneseket lehetett megvásárolni. 1988-ban, a Human Rights Campaign felhívására ő tervezte a Coming Out Day logóját is. A Stonewall-lázadás 20. évfordulójára, 1989 májusában festette ki a New York-i Leszbikus és Meleg Közösségi Szolgáltató Központ második emeleti férfi vécéjénak falát. 1988-ban diagnosztizálták AIDS-betegségét. 1989-ben létrehozta a Keith Haring Alapítványt, melynek célja, hogy AIDS-szervezetek és gyermekprogramok számára kínáljon támogatást és képeket, valamint, hogy Haring művészetét minél több emberrel megismertesse kiállítások, publikációk és képközlési engedélyek útján. 1990. február 16-án, 31 éves korában hunyt el Greenwich Village-i lakásában. Május 4-én a New York-i St. John the Divine katedrálisban tartott gyászszertartáson búcsúztatták el, több mint 1000 ember jelenlétében, majd hamvait szülővárosa közelében, egy mezőn szórták szét. Három hónappal a halála után posztumusz szerepelt Rosa von Praunheim Hallgatás = Halál című dokumentumfilmjében, amely azokról a New York-i meleg művészekről szólt, akik az AIDS-ben szenvedők jogaiért küzdöttek. Több alkotása megtalálható a budapesti Ludwig Múzeum gyűjteményében, ahol 2008-ban időszakos kiállítása is volt.